Menü Bezárás

Marie Antoinette horgolva

Marie Antoinette baba

Igazi rokokó francia királylány készült a hétvégén.

Marie Antoinette
Marie pukkedlizni próbál

Nagyon szeretem a mintát amiből az alapfigurát horgolom, ezt a letölthető mintát .
Kicsit én módosítottam rajta, voltak benne olyan értelmetlen bonyolítások amiknek az elhagyásával szebb lesz a baba, és a szoknyarészt is variálom mindig. Na meg a frizurát jobban kidolgozom.

horgolt Marie Antoinette
Marie gondolkozik, miért nem eszik a nép kalácsot?

Most Marie hajával kicsit meggyűlt a bajom, nem akartam egy hímzett vagy szálanként felvarrt hajat, a végén, rengeteg próbálkozás után, találtam egy mohair fonalat, ami szépen egyenletesen volt gyárilag felcsavarva. Egy részéből meghímeztem az alapot, a másik felét meg hurkosan megcsavartam, és ezt a kontyot először gombostűkkel felerősítettem, igazgattam, aztán az ideális állapotnál cérnával felvarrtam. Méghozzá úgy hogy a varrásokat kis arany gyöngyökkel készítettem el. Így kicsit hajtűkre hasonlít. Összességében ebben a méretben sikerült a lehető legjobbat megalkotni.

horgolt Marie Antoinette baba
Marie Antoinette uralkodik

Előre került néhány gyöngy még, koronaformán felvarrva.

Maga a hölgy Catania pamut, fényes, a cipője szürkéskék a ruha pedig világoskék.

Felfordított csészére ültettem, így aztán ő tényleg egy csészényi báj.

Inline