Baba horgolási minta 1. – Baba teste

Baba horgolási minta leírása, 1. rész: baba test

baba horgolási minta

Valborg baba

Majsa babát, ruhatárral, már bemutattam itt: bababemutató, most első lépésben a baba mintáját írom le.

A babát Alize Cotton Gold fonalból készítettem, 3-as tűvel, így 19-20 cm magas. A fonal vastagságához illő tűnél kicsit kisebbet válasszunk, hogy szorosabb legyen, ez persze függ attól is hogyan horgolunk. Ez a fonal pamut-akril keverék, de tiszta pamutból vagy gyapjúból is meghorgolható. Fő hogy nagyon ne nyúljon.
Végig spirálisan horgolunk. Folyamatosan tömünk, de legkésőbb a test és a fej befejezése előtt.

Lábak:

(kettőt készítünk, a másodiknál nem vágjuk el a fonalat)
A cipő színével kezdjük
1. sor varázskörbe 5rp
2. sor minden rp-br 2 rp (10 rp)
3. sor minden rp-be egy rp (10rp)
4. sor minden rp-be egy rp (10rp)
5. sor minden rp-be egy rp (10rp)
6. sor három rp, két rp egybeöltünk, három rp, két rp egybe. (8rp)
bőr színére váltunk
7. sor – 16. sorig tehát 10 soron át, minden rp-be egy rp.
Kész a lába, másikat ugyanígy horgoljuk, a másodiknak nem vágjuk el a fonalat, hanem a testnél folytatjuk.

Test:

horgolt baba hosszú hajjal

Gilda haja rózsával

1. sor a láb szálával két lsz, körbehorgoljuk a másik lábat 8 rp-vel, a 2 lsz-be egy-egy rp-t öltünk majd a másik lábat is körbehorgoljuk 8 rp-vel. Ez összesen 20 szem.
2. sor (4 rp, következő rp-be két rp) ismételjük összesen 4-szer. (24 rp)
3. sor – 7. sorig, tehát 5 soron át, minden rp-be egy rp.
8. sor (4 rp, két rp össze) ismételjük összesen 4-szer. (20 rp)
9. sor minden rp-be egy rp (20 rp)
10. sor (3 rp, két rp össze) ismételjük összesen 4-szer. (16 rp)
11. sor minden rp-be egy rp (16 rp)
12. sor (most 1 rp, két rp össze) addig ismételjük, amíg 6 rp nem marad.
A maradék hosszú szállal elvarrjuk a testet. Ezzel fogjuk felvarrni a fejet is, úgyhogy hagyjunk rá!

Babafej:

1. sor varázskörbe 6 rp
2. sor minden rp-be 2 rp (12 rp)
3. sor (1 rp, következő rp-be két rp) ismételjük összesen 6-szor (18 rp)
4. sor (2 rp, következő rp-be két rp) ismételjük összesen 6-szor (24 rp)
5. sor (3 rp, következő rp-be két rp) ismételjük összesen 6-szor (30 rp)
6. sor (4 rp, következő rp-be két rp) ismételjük összesen 6-szor (36 rp)
7. sor – 11. sor, összesen 5 soron keresztül: minden rp-be egy rp (36 rp)
12. sor (4 rp, két rp össze) ismételjük összesen 6-szor (30 rp)
13. sor (3 rp, két rp össze) ismételjük összesen 6-szor (24 rp)
14. sor (2 rp, két rp össze) ismételjük összesen 6-szor (18 rp)
15. sor (1 rp, két rp össze) ismételjük összesen 6-szor (12 rp)
16. sor (két rp össze) ismételjük összesen 6-szor (6 rp)
A kitömött fej tetején a hat szemet összehúzzuk, elvarrjuk, a szállal orrot hímzünk. (3-4 öltés keresztben egy rp-n. Tetszés szerinti magasságban, a képen látható baba orra a fej felénél van. A szemeket vele egy vonalban kihímezzük, ennek a babának a szeme egy rp-n átmenő öltés, osztott hímzőfonallal.
A testre a fejet felvarrjuk.

Karok:

horgolt baba minta

Horgolt Majsa baba

1. sor varázskörbe 4 rp
2. sor (rp, következő szembe 2 rp) ismételjük összesen kétszer (6rp)
3. sor – 17 sor, összesen 14 soron keresztül, minden rp-be egy rp.
A kart nem szükséges kitömni. A törzs tetejéhez varrjuk.

A hajat tetszőlegesen felvarrjuk. A képeken látható horgolt baba haja egyenetlen sodrott gyapjúfonal, középen a választéknál szálanként felvarrva, aztán alul a haj vonalában apró öltésekkel rögzítve.

Az alapruhát a következő bejegyzésben lehet megtalálni: Babaruhák.

Mindhárom babahajról képek itt

Ezek is érdekelhetnek

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.