Menü Bezárás

Színek

Mikor horgolok és fonalakat válogatok, a egyik legfontosabb számomra a színválasztás. Nagyon szeretem a rózsaszín, lila, kék, kékeszöld árnyalatokat.
Általában hideg árnyalatokból horgolok.

Sose horgolok olyan fonalból amiről úgy gondolom, még épp megfelelő lesz, mindig keresem a tökéletesen odaillő színt és anyagot. Így aztán vannak kallódó félkész munkáim egy kosárban, amikhez épp csak egy kis eszményi sárga/zöld/barna árnyalat hiányzik 😀

Azt ajánlom hogy alaposan nézze meg mindenki egy-egy figurán belül mennyire harmonikusak a színei. A legtöbb bakilehetőséget a bőrszínnél látom, a kis babáknak, egyéb figuráknak nem áll jól általában a malacrózsaszín pofika, se egy erős drapp árnyalat. Azt javaslom, inkább válasszunk ilyenkor egy színtelen tört vagy halványdrapp árnyalatot bőrnek és a száj, szem, haj színeivel “színezzük”, dobjuk fel a babát hogy ne legyen fakó.
Egy játékbabára tulajdonképp ugyanaz vonatkozik mint egy emberre, a saját színtipusával lesz a lehető legszebb, nem pedig egy tőle idegen, festett hajszínnel.

Városunkban nincs túl sok kézimunkabolt, az időm is véges, így alkalomszerűen tudok fonalat vásárolni. Szerencse hogy van pár motring otthon…

A titkos kedvenceim a színátmenetes fonalak, ezekből kevés minta mutat igazán jól, de engem elvarázsol ahogy minden kis részlet is egyedi lesz még egy monoton mintán beül is.

És amit még sose használtam – bár egy pamut motring ebből is akad a szekrényben, az a barackvirágszín.

Inline