Vannak a neten közös horgolási projektek amiket nézegettem régebben. Mivel kevés csoportnak vagyok a tagja, általában úgy láttam csak ezeket hogy kész, lezáródott folyamatok végeredményét lehetett megnézni. Na de mostanában, mikor horgolt körhintamintákat kerestem (és amilyet, olyat nem találtam, úgyhogy kénytelen leszek tervezni egyet) szembejött velem ez a Sue Pinner minta. Vagyis, konkrétan ez a csoport.
A kihívás lényege, hogy megveszel egy halom fonalat, és horgolod azt, amit a többiek. A minta részletenként kerül fel, és mindenki más színből készíti, tetszés szerint (van ugyan kész skála, sőt csomagok is kaphatóak, de nem ez a lényeg). Én kinéztem egy őszies – antik jellegű színskálát, azt horgolom most, Himalaya everyday-ből. Összesen 1,7 kg-ot vettem, adtak hozzá dobozt is a boltban, jóhogy, biztos nagykereskedőnek néztek 😀 de állítólag ebből majdhogynem két takaró jön majd ki – ezt meglátjuk. Annyira tetszik a minta hogy valószínűleg tényleg elkészítem majd más színösszeállításokban is.
Az első rész nem volt nehéz, érdekessége a popcorn stitch-nek nevezett virágszirom, de az se volt valami bonyolult, viszont igen szép lett a színátmenet.
Egyébként a végén visszabontottam és cseréltem egy színt, de ez majd legközelebb lesz látható.
Képek az elsőről:
Pingback:CAL – Sue Pinner Carusel 2. rész - FonalArt